Mi mozgatja az embereket?

Jártál már úgy, hogy olvastál egy könyvet és azon gondolkoztál, hogy “igen, ezt már sok másik helyen olvastam”… és akkor hirtelen rájöttél, hogy igen, de ezt a könyvet 1969-ben adták ki, a többi előtt!

Így jártam Cavett Robert könyvével (is).

(Utoljára Joe Girard: Hogyan adjunk el bármit bárkinek c. könyvével voltam így. Az 1977-ben jelent meg, és kiderül belőle, hogy Girard már a 60-as években gyakorlatilag papíron és fejben összerakott egy szuper marketingre optimalizált CRM rendszert.)

Erre ráébredve kicsit átkapcsol az ember agya, és máris másképp nézi, amit olvas.

Olvasás közbeni érzések

Az elején némi ellenérzés volt bennem az íróval kapcsolatban, mert valamiért nekem úgy tűnt a megfogalmazásából, mintha “szükséges rossz”-ként írna arról, hogy igazából az ügyfél az első.

A könyv felétől ez az érzés kezdett elmúlni, a végére pedig már úgy láttam, hogy bár a konkrét megfogalmazása néhol furcsa számomra, értem, hogy mit akar átadni vele, és azzal egyetértek, jónak tartom.

Tartalom

Az alcím nagyon jól összefoglalja, hogy miről is szól a könyv: Az érdekek, ne pedig a logika nyelvét beszéld.

Ezt a mondandót jól felépítetten, alaposan adja át a szerző, rengeteg példával és tanáccsal.

Erről nem is akarok részletesebben írni, inkább kiemelek két részt a könyvből, mert azok többet adhatnak, mintha csak általánosan írok még pár mondatot.

Idézetek a könyvből

Engem ez a kettő rész fogott meg a legjobban. Pár mondat a sikerrel kapcsolatban, valamint egy történet.

A siker

A siker eredményességet jelent, az eredményesség pedig nem más, mint jártasság szorozva tetterővel. A tetterő forrása az önbizalom, vagyis hiszünk magunkban, mert birtokában vagyunk annak, amit ma tudnunk kell. de készek vagyunk változni is, mert ami ma elég, holnap már nem elég.”

Felkészültség

Hallottunk a kisfiúról, aki beszaladt a fűszereshez, és megkérdezte:
– Uram! Használhatom a telefonját?
– Persze, Johnny, nyugodtan.
Johnny tárcsázta a számot.
– Halló! Ez a 266-250? Szeretnék önöknél kertészként elhelyezkedni. Ó! Hogy van már kertészük? És meg vannak vele elégedve? Jól végzi a dolgát? Nem akarják elküldeni? Mindegy. Akkor is köszönöm.
Johnny már rohant volna kifelé, de a fűszeres visszaintette:
– Ne csüggedj fiam! Nagyon dicséretes dolgot csinálsz. Fogsz munkát találni, csak ne hagyj fel a próbálkozással!
– Ki akar itt munkát találni? – felelte Johnny.
– Dehát nem azt kérdezted, felvesznek-e kertészt?
– Tudja, ez úgy van – mondta Johnny kicsit zavartan -, hogy én vagyok a kertész. És azt akartam megtudni, elégedettek-e a munkámmal.

Kinek ajánlom

Cavatt Robert: Mi mozgatja az embereket? könyvét mindenkinek ajánlom, aki eladásról akar olvasni. Igaz, hogy a személyes értékesítés folyamatát írja le, de ezt kreatívan át tudod ültetni akár e-mailekre is a modern világba.

Ha jelenleg még távol áll Tőled az a gondolat, hogy nem a pénz a fontos, hanem az ügyféligények kielégítése, akkor különösen jót tehet Neked ez a könyv. Ez a könyv részletesen megmutatja, hogy miért lesz több pénze annak, aki nem a pénz miatt csinálja, amit csinál.

Én örülök neki, hogy úgy olvastam, hogy a legtöbb dologgal, amit leírt, már máshol is találkoztam. Így jobban oda tudtam figyelni kisebb különbségekre is, és hogy ténylegesen mit gondol, mi van az egész mögött.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük