A sajnálat és a kedvezmények iszonyatos hátrányai

Érdekes, hogy az ember mikor milyen irányokba változik, és ezt pozitívnak vagy negatívnak gondolja ezt.

Az történt, hogy megszegtem a szavam, és bizonyos szempontból örülök neki, hogy így alakultak a dolgok. Hogy lehet ez?

Kettő tény rólam:

  • Szeretek segíteni másoknak.
  • Amit megígérek, azt mindenáron be is akarom tartani.

Az ígéret szép szó, még akkor is betartom, ha csak magamnak ígértem meg…

Annyira fontos számomra, hogy betartsam a szavam, hogy nagyon óvatosan járok el ezzel kapcsolatban. Amikor beszélgetek másokkal, akkor mindig ügyelek arra, hogy még véletlenül se ígérjek meg olyan dolgot, amit nem tudok garantálni.

Ezen túl sokszor van olyan, hogy magamnak teszek ígéretet. Akár saját célokkal kapcsolatban, akár például azzal kapcsolatban, hogy másnak mit-hogyan-mikor segítek valamiben.

Ami ezekben közös, hogy mindkettőnél volt már példa arra, hogy olyan szinten be akartam tartani az ígéretem, hogy az számomra akár igencsak negatív következményekkel járt.

Csak egy példa: Volt, hogy megígértem valamit, hogy még elalvás előtt megcsinálom. Máshogy alakult a nap, mint terveztem, és éjfél körül tudtam egyáltalán elkezdeni. Álmos voltam, fáradt voltam, és tudtam, hogy ha kialudnám magam, akkor másnap gyorsabban elkészülnék. De mivel azt ígértem, hogy még elalvás előtt kész lesz, ezért hajnal 4-5-ig fenn voltam, hogy kiszenvedjem magamból, amit ígértem.

Mi van, ha segíteni akarok, és ígéretet teszek?

Kezdő vállalkozóként igencsak veszélyes a segíteni akarás. Az utóbbi egy évben többször megtörtént, hogy annyira segíteni akartam másoknak, hogy miközben meg akartam oldani az ő problémájukat, csodálatosan megrövidítettem magam mind pénzügyileg, mind lelkileg.

Vállalkozóként azt gondoltam, hogy úgy segíthetek, ha kedvezőbb árat biztosítok, amellett, hogy meg is oldom a problémát. Ha most bólogatsz, hogy igen, ez így helyes, akkor azonnal állítsd meg a fejed, és inkább ráncold a szemöldököd.

Kezdő vállalkozóként fontos az, hogy legyen ügyfél, és tapasztalatot szerezz. De az még fontosabb, hogy meg tudj élni! Én sokszor adtam úgy segítséget, hogy ezzel hátráltattam a családom megélhetését. És nagyon sokáig tartott, mire ezt észrevettem. Októberben részletesen írtam a napjaimat, és elképedtem, amikor láttam, hogy sok nap akár 2-3-4 órákat segítettem úgy másoknak, hogy nem is vártam érte semmit. Ez azért elképesztő szám, mert egy nap 8 óránál többet szinte sohasem dolgoztam. És a saját munkaidőmnek szinte a felét ingyen-munkára adni akkor, amikor a legjobban kellene hajtanom a bevételért: nem előnyös.

Nem azt sajnálom, hogy másoknak segítettem, és azt sem, hogy ingyen. Jelenleg is igyekszem olyan minőségű ingyenes anyagokat előállítani, amiért más lehet, hogy pénzt kérne. Továbbra is célom számtalan ingyenes cikk és videó készítése, amik akárkinek segítséget adhatnak, akinek WordPress weboldala van.

Azt sajnálom, hogy úgy segítettem ingyen, hogy ezzel magamnak és a családomnak ártottam, ráadásul sokáig ezt észre sem vettem. Ha így folytattam volna, akkor az lett volna a vége, hogy senkinek sem tudok segíteni, mert megszűnik a vállalkozásom.

Egy utolsó ígéret

2016 decemberében nagyon megsajnáltam egy facebook-ismerősömet. Megegyeztem vele, hogy befejezem a weboldalának az elkészítését, extra kedvezményes áron. Voltak részletek, amikben nem egyeztünk meg pontosan, de úgy gondoltam, hogy azokkal nem lesz gond. Éreztem már az elején, hogy más stílusúak vagyunk, de akkor úgy gondoltam, hogy mindent könnyen megoldunk.

2-3 hét múlva már láttam, hogy ő olyan ügyfél, akivel nehezebben találom meg a közös hangot. Ez nem probléma, hisz mindenki másmilyen, és teljesen természetes, hogy nem vagyunk közös nevezőn mindenkivel. Az viszont probléma, hogy ezt nem jeleztem azonnal, ahogy megláttam, hanem “csakazértis” meg akartam csinálni, amit ígértem.

Szerencsére fejlődök és tanulok a hibáimból. Régen még kb. fizikai fájdalmak ellenére és több átvirrasztott éjszaka árán, az alapvetően szükséges időnek akár 20-30-szorosát beleadva, de megcsináltam volna a dolgokat. Ez alatt lelkileg folyton egyre jobban magam alatt lettem volna, és töredékét foglalkoztam volna olyan projectekkel, amikkel tényleg akarok és tudok is haladni.

Egyetlen egy rosszul sikerült ígéret miatt tönkretettem volna akár 6-8 másik ígéret kimenetelét. De ez nem jó út.

Döntöttem: Sajnálom, de nem tehetem

Majdnem egy hétig gondolkoztam, amire végleg döntöttem. Nagyon bennem volt, hogy megígértem, segíteni akarok, stb. De beláttam, hogy ez ügyben annyira nem megy a haladás részemről, hogy ha erőltetem is, hogy megcsináljam, akkor sem tudom, mikorra készülök el és ez mennyi más projectet tesz tönkre.

Akármennyire is akarunk segíteni, van, hogy észre kell venni, ha valami nem megy. És észre kell venni, ha egyetlen dolog kiküszöbölésével több más dolog fog felvirágozni. Ha pedig nem mondok búcsút ennek az egynek, akkor akár az összes többi ügyfelemnek és magamnak ártok olyan szinten, hogy mindent elveszítek.

Elképzelhető, hogy ha nem olyan alacsony árat ajánlok érte, akkor nincs problémám vele. Mert egy olyan árat ajánlottam, amit még úgy is nagyon kevésnek tartottam, hogy nem tudtam a nehezítő tényezőket. És ahogy előjött egy-két nehézség, akkor már azt láttam, hogy nagyon nem éri meg ezt csinálnom, és ezzel jött az is, hogy nem is akartam foglalkozni vele: Maga a feladat alapból sem érdekelt annyira, csak segíteni akartam. Ezen felül macerás is, ráadásul nem is kapok érte annyit, hogy megérje…

Tudom, hogy az egészet én rontottam el már ott, hogy mindenáron segíteni akartam. Elhiszem, hogy vannak, akik megemberelték volna magukat és akár fogcsikorgatva, de megcsinálják. Én nem ilyen vagyok. Úgy gondolom, hogy mindenkinek csak ártottam volna azzal, ha mindenáron végig akarom vinni a megbeszélteket. Ezért bár későn, de kiszálltam.

Mélységesen sajnálom, hogy utólag, ráadásul hetekkel később mondtam le egy olyan munkát, amit megígértem. Amiben megegyeztünk. Ugyanakkor egy részem örül, hogy így történt, mert felnyitotta a szemem valamire, ami eddig elkerülte a figyelmem – és soha többé nem akarok ilyen hibát elkövetni.

Arra rájöttem, hogy a részfeladatok közül volt olyan, amit meg tudok csinálni. Ezeket ingyen felajánlottam. Megírtam, hogy nem kérek az eddigi munkámért sem pénzt, és ingyen még miket vállalok ezeken túl. Megírtam, hogy mi az, amit viszont nem tudok vállalni.

Miket tanultam ebből?

  • Megtanultam, hogy akármennyire is akarok mindenkinek segíteni, ezt nem tehetem meg. Ha több embernek tudnék segíteni, mint amire kapacitásom van, akkor mérlegelnem kell. Lesz, akinek nem segítek. Ezt el kell fogadnom. Annyit meg tudok tenni, hogy segítek mást keresni magam helyett, de teljes Béla-gőzzel nem fogok már belemenni mindenbe.
  • Megtanultam, hogy ne adjak nagy árengedményeket. Ha valaki nem tudja megfizetni a szolgáltatásom, akkor nem az a megoldás, hogy annyit engedek neki, hogy meg tudja fizetni. Tekintettel arra, hogy ugyanazt a magas színvonalat adom, mint annak, aki teljes árat fizet, ezért a kedvezmény bár nagyon szép gesztus, számomra mintegy veszteségként könyvelhető el – ha a ráfordított időt és fizikai és lelki energiát nézem.
  • Megtanultam, hogy ha segíteni akarok másnak, akkor vagy ingyen segítsek, vagy teljes áron. A kettő között nem. Esetleg segítsek olyat keresni, aki segíthet. De ha kedvezményeket adok, az pszichológiailag az eredményezi, hogy kevesebb motivációm lesz megcsinálni amit ígértem, mintha ingyen vállalom.

Milyen következményei vannak a tanulságoknak?

  • Van egy csoport, akiknek eddig mindig nagyon kedvezményesen adtam a szolgáltatásom. Nagyon sokat köszönhetek nekik, mert sokat tanultam tőlük, sokat segítettek és segítenek több téren. Megírom nekik, hogy egy hónapig még a megszokott áron dolgozom nekik, de utána már számukra is az általános áraimon leszek elérhető.
  • Ezután ha valakinek segíteni akarok, akkor vagy teljesen ingyen teszem, vagy a rendes áraimon. Kettő közötti megoldást nem óhajtok alkalmazni. Fogok kitenni payal donate gombot az oldalamra, így aki akar, az tud majd adakozni. Az extra-kedvezményes lehetőségeknek vége.
  • Ha úgy érzem, hogy valakivel nem tudok megfelelően együtt dolgozni, akkor amint ezt észreveszem magamban, önvizsgálatot tartok: Mi az oka ennek? Én tudok-e és akarok-e olyan irányba változni, hogy lehetséges legyen a közös munka? Ha nem, akkor jelzem a másik fél felé ezt.

Követek el hibákat. De nem félek ezeket bevallani, és nem félek változtatni.